MBT Biológia - www.mbt-biologia.hu - info@mbt-biologia.hu | nyomtatta: vendég


Főoldal Év vadvirága

Év vadvirága

A 2021-es Év Vadvirága szavazásra három olyan növényfajt választottak jelöltnek, amelyek szántókhoz, mezőgazdasági területekhez, vagy azokkal szomszédos élőhelyekhez kötődnek, gyakran a szántók melletti mezsgyékben vagy szántól mélyebb vizesebb foltjaiban fordulnak elő

A három jelölt a bíborfekete hagyma, a vetési konkoly és a pici egérfarkfű voltak.

A szavazatok alapján 2021-ben a vetési konkoly lett az év vadvirága.
Ez a növény eredetileg a Földközi-tenger mellékéről származó, felálló szárú, egyéves növény. Vetések, főként kalászosok egykor közönséges, ma ritka és védett növényfaja. A faj magja tömegében és méretében annyira hasonlított a búzáéra, hogy a hagyományos magtisztító eljárásokkal nem lehetett attól elválasztani, így előfordult, hogy a lisztbe darálták és a kenyeret kékre festette. A fokozódó vegyszerhasználat során megritkult és 1993-ban – első gyomnövényként – védetté nyilvánították. A kisparcellás, háztáji gazdálkodás visszaszorulásával napjainkra a legtöbb szántóról eltűnt.

Az Év Vadvirága kezdeményezés célpontjában a hazánkban honos ritka, vagy ritkulóban levő növényfajok megismertetése, védelme és a hozzájuk kötődő problémák feltárása, bemutatása áll. Az országos mozgalom útra indítása óta számos hazai védett vagy védendő növényfajjal foglalkozott, melyek megismertetésén keresztül a természetvédelem és a vadon élő növények iránt érdeklődő emberek sokasága érezte magáénak ezek megőrzésének fontosságát, és vett részt az adott Év Vadvirágához kapcsolódó eseményeken, programokon.
Az év vadvirága címet elnyerte már többek között a csodaszép leánykökörcsin, a kedves kikeleti hóvirág és az impozáns szibériai nőszirom is, de rajtuk kívül még számos látványos, vagy éppen rejtőzködően apró vadvirágunk várja, hogy felfedezze a nagyközönség.

Az Év vadvirágai voltak az  előző években:
2011: leánykökörcsin (Pulsatilla grandis)
2012: tavaszi hérics (Adonis vernalis)
2013: tavaszi tőzike (Leucojum aestivum)
2014: szibériai nőszirom (Iris sibirica)
2015: fehér szegfűk (Dianthus sectio Plumaria)
2016: mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris)
2017: kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis)
2018: kornistárnics (Gentiana pneumonanthe)
2019: magyar zergevirág (Doronicum hungaricum)
2020: nemes májvirág (Hepatica nobilis)

A hazánkban 2010 végén, magánkezdeményezésként indult ötlet túlnőtt az eredeti kereteken. Az idei évtől a mozgalom szakmai hátterét adó hétfős kuratórium mellett a szélesebb szakmai közönség e programba való bevonása, tájékoztatása kapcsán a  Magyar Biológiai Társaság is bekapcsolódott. Annak érdekében, hogy a mozgalom minél szélesebb társadalmi rétegekhez, minél több emberhez eljusson csatlakozott az Év Vadvirága mozgalomhoz a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesülettel. Az Egyesület biztosítja a szavazáshoz szükséges technikai hátteret, és szervezi az elkövetkezendő években is a szavazásokat.

Szeretettel várjuk az érdeklődő növénykedvelőket az év vadvirágához kapcsolódó programokon! Fedezzük fel együtt a hazai vadvirágokat!
 

Év vadvirága jelöltek és kampányok:


2021

Jelölt: vetési konkoly (Agrostemma githago)

Jelölt: bíborfekete hagyma (Allium atropurpureum)

Jelölt: pici egérfarkfű (Myosurus minimus)

Az év vadvirága 2021-ben a vetési konkoly (Agrostemma githago)

Fotópályázat: Színes gyomokról álmodom

 

2015

Jelölt: fehér szegfűk (Dianthus sectio Plumaria)

Jelölt: medvehagyma (Allium ursinum)

Jelölt: szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus)

Az év vadvirága szavazás eredménye 2015-ben



2014

Jelölt: szibériai nőszirom (Iris sibirica)

Jelölt: medvehagyma (Allium ursinum)

Jelölt: réti iszalag (Clematis integrifolia)

Az év vadvirága szavazás eredménye 2014-ben

 

2013

Jelölt: nyári tőzike (Leucojum aestivum)

Jelölt: kornistárnics (Gentiana pneumonanthe)

Jelölt: szibériai nőszirom (Iris sibirica)

Az év vadvirága szavazás eredménye 2013-ban
 

2012:

Jelölt: tavaszi hérics (Adonis vernalis)

Jelölt: fehér tündérrózsa (Nymphea alba)

Jelölt: agárkosbor (Orchis morio)

Az év vadvirága 2012-ben a tavaszi hérics (Adonis vernalis)

Leírás: tavaszi hérics (Adonis vernalis)
 

2011:

Leírás: leánykökörcsin (Pulsatilla grandis)

Az év vadirága 2011-ben a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis)

Hogyan NE fotozzunk leánykökörcsint

Ideart Az oldal 89 ms alatt készült el. Felhasználó: vendég